A karácsonyt közeledtével mindenkiben fokozódik a vágy az örömszerzésre, az ajándékozásra. Ám adományozni nemcsak ilyenkor szükséges, hanem az év többi napján is gondolhatunk a rászorulókra. Ahogy a Rotary Club tagjai is ezt teszik. Évközben bált szerveznek, hogy segíthessenek - mondja Szőke Sándor, a Rotary Club Kiskunhalas elnöke.

- Hogyan került ez a mozgalom városunkba?

- A Rotary Club Szeged érdeme volt a halasi egyesület életre hívása. Helyben megtalálták a megfelelő embereket, és 2007-ben közel 20 fővel megalapítottuk a klubot. Főként a gazdasági élet szereplői, a kulturális és szociális szférában dolgozó emberek tartoznak a nyitott, teljesen politikamentes, pártfüggetlen szervezetba: olyanok, akik magukénak vallják a Rotary-eszmét.

- Több rendezvényen is túl vannak már, milyen tapasztalatokat szereztek az egy év alatt?

- Kiskunhalason három projektünk volt eddig. Az első egy jótékonysági bál, melynek bevételét, közel félmillió forintot az „Életünk a gyermekünk” alapítványnak adtuk át, amely életmentő berendezéseket vásárolt a kórház gyermekosztályára. Ősszel nagy sikerű komolyzenei hangversenyt rendeztünk Zádory Édua hegedűművésznő közreműködésével – ennek bevételét a Kőrösi úti Szociális Otthon kapta. A harmadik a Rotary-karácsony, melyen a rászoruló családokat támogatjuk. A város iskoláiban dolgozó pedagógusok javaslata alapján 22 gyermek kap ajándékot: olyanok, akik szociálisan rászorultak, de a tanulmányi vagy egyéb eredményeik átlag felettiek. A rendezvénynek a Közösségek Háza ad otthont, és december 9-én, kedden, délután három órára várjuk a családokat.

- Mik a jövőbeni tervek?

- Jövő év februárjában megrendezésre kerül a Rotary bál, amelynek bevételét szintén jótékonysági célra ajánljuk fel. Szeretnénk nagyobb projekteket is megvalósítani, nemzetközi szinten. Halas testvérvárosával, Kronach-hal vesszük fel a kapcsolatot, az ottani Rotary Clubbal tervezzük az együttműködést, s bízunk benne, a közös jó cél meghozza a gyümölcsét és az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is tudunk segítséget nyújtani a rászoruló embereknek.

Szöveg: Vadkerti Mónika